Diákvállalkozások magyarországi programja 2011-2012

Diákvállalkozások magyarországi programja, vásárai és versenyei

 

A Junior Achievement Magyarország 1998 óta sikeresen működő projektje a Diákvállalkozási program, amely célja egyfajta vállalkozói szemlélet kialakítása a diákok körében. Általános- és középiskolás fiatalok, képzett oktatók és vállalati partnerek (mentorok) segítségével saját diákvállalkozást alapítanak.
A működtetés során, testközelből ismerik meg az üzleti világ olyan fogalmait, mint például a profitot, a kockázatot vagy a konkurenciát; illetve elsajátítják az üzletvitelhez feltétlenül szükséges marketinges, értékesítői… stb. alapkészségeket is. A diákvállalkozók megtanulnak, menedzselni, csapatban és önállóan is dolgozni és élvezni az alkotás örömét úgy, hogy mindeközben fejlődik önérvényesítési, konfliktuskezelési és kommunikációs képességük is.


JAM Diákvállalkozások országos tavaszi vására és versenye - 2012. március 31. - Budapest

A vásár helyszíne: Oázis Kertészet Kőbánya

Vásár felhívás, Jelentkezési lap letölthető.


Diákvállalkozási vásár - 2011. december 17. - Budapest

Junior Achievement Magyarország Diákvállalkozások Országos Karácsonyi Vására és Versenyre

Az idei vásáron új diákvállalkozások is bemutatkoztak saját termékükkel. Az ország 24 iskolájából, 33 csapat érkezett Budapestre a Lurdy Házba, hogy bemutassa és árusítsa portékáit. A csapatok, a “legjobb diákvállalkozás”, a “legjobb eladó”, a “legötletesebb termék”, a “legszebb stand”, és a “leghatásosabb marketing munka” címért versenyeztek.



A díjakat neves üzletasszonyok és üzletemberek ítélték oda. A zsűri tagjai voltak:

Ádám Szilvia, KPMG Hungária Kft., marketing és kommunikáció
Dr. Bártfai Edit, Demokratikus Ifjúságért Alapítvány, programvezető
Dr. Budai Judit, Szecskay Ügyvédi Iroda, ügyvéd
Dr. Elter Edina, NEFMI Oktatási Nemzetközi Főosztály EU kapcsolatok Osztálya, főosztályvezető-helyettes
Dr. Mohai György, Budapesti Értéktőzsde, vezérigazgató
Dr. Szűcs András, MAPI Magyar Fejlesztési Iroda Zrt., üzletágvezető
Dreszler Viktória, Magyar Nemzeti Bank, pénzügyi kultúra projektvezető
Gábor Zoltán, GE Healtcare Technologies, general manager
Gulyás Judit, Synopsys Globál Kft., pénzügyi igazgató, ügyvezető
Hunyadné Szűts Veronika, Taxart 2005 Kft., vezető cégtárs
Kátai Gábor, ifjúsági szakértő
Kürti Tamás, KÜRT Zrt., alelnök
Radosiczky Anikó, Bricostore Barkácsáruház Kft., country marketing manager
Sümegi László, Fusion Befektetési Zrt., vezérigazgató-helyettes
 

A legjobb diákvállalkozások a támogatók által felajánlott díjakat vehették át az alábbi kategóriákban:


Általános iskolai kategória
 
A legszebb stand:  
ÚV Kft. - Tabán Általános Iskola, Szeged

A legjobb eladó:
Decs Alsó - Bíborvég ÁMK, Decs
 
A leghatásosabb marketing munka:  
Csak Csajok Kft.
 
A legötletesebb termék:  
Budapest
 
A legjobb diákvállalkozás:
Kastélydomb Kincsei
Iskola, Budapest
 
   
Középiskolai kategória
 
A legszebb stand:
Splash Rt.
és Kollégium, Kisújszállás
 
A legjobb eladó:  
Trans Team Kft.
Műszaki Tagiskola, Békéscsaba
 
A leghatásosabb marketing munka:
Energia Csokings - Neumann János
A legötletesebb termék:
Coin Zrt.
Gimnázium, Budapest
 
A legjobb diákvállalkozás:
Streetseat Nyrt.
 

 

A vásár támogatói voltak:


 

  A vásáron készült fényképek elérhetőek a JAM Facebook oldalán.

 

 

Diákvállalkozási vásár - 2011. december 13. - Algyő

Diákvállalkozások dél-alföldi régiós karácsonyi vására

 

A legkisebbek szerezték meg a legnagyobb elismerést

2011. december 13-án Algyőn - az Algyői Fehér Ignác Általános Iskolában került megrendezésre a Dél-Alföldi Régió Karácsonyi vására.

A résztvevő diákvállalkozások saját termékeiket kínálhatták a vásáron standjaiknál. A vásárra látogató közönség nem csak elsődlegesen környezettudatos termékek széles választékából kereshetett számára kedves apróságokat a karácsonyfája alá, hanem rövid, zenés, táncos hangulatkeltő előadásokat is megtekinthettek a résztvevő diákok előadásában.


A vásáron a felkért zsűri az alábbi elismerésekkel díjazta a diákvállalkozásokat:

A vásár legjobb diákvállalkozása:

1/A osztály - Algyői Fehér Ignác Általános Iskola, Algyő

  
A vásár legszebb standja:
ÚV Kft. - Tabán Általános Iskola, Szeged
 
A leghatásosoabb marketingmunka:
A vásár legötletesebb terméke:


 

Diákvállalkozási vásár - 2011. december 3. - Budapest -

Diákvállalkozások Adventi vására az Alternatív Közgazdasági Gimnázium

 

A legjobb diákvállalkozás:
Need2Pop Nyrt. - Alternatív Közgazdasági Gimnázium, Budapest
  
A legjobb marketing:
(RE)cycle Rrt. - Alternatív Közgazdasági Gimnázium, Budapest
A legjobb termék:
SPLASH Rt. - Móricz Zsigmond Gimnázium, Kisújszállás 
A legjobb kereskedő:
COIN Rt. - Alternatív Közgazdasági Gimnázium, Budapest 

 A vásáról bővebb beszámoló az AKG honlapján érhető el.

 

 

 

Diákvállalkozási vásár - 2011. november 24. - Eger -

Diákvállalkozások kiállítása és vására a Neumann Ifjúsági Vállalkozói Központban

 

A Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal támogatásával egy kétéves projekt keretében középiskolások által alakított valódi vállalkozások mutatkoztak be 2011. november 24-én a Neumann Ifjúsági Vállalkozói Központban.
A Neumann Középiskola és Kollégium 2009-ben elnyert pályázata teremtette meg a lehetőséget a kétéves projekt megvalósítására. A program célul tűzte ki a vállalkozói kultúra fejlesztését és terjesztését a középiskolákban. A középiskolák közötti együttműködés erősítésére is alkalmat kínáló projekt záró rendezvényeként került megrendezésre a valódi diákvállalkozók versenye és kiállítása, amely mind a látogatók, mind a zsűri tetszését elnyerte.

A rendezvény beszámolója - képekkel itt elérhető.