Elena - Szemtől, szemben a természettel


Elena - Szemtől, szemben
a természettel
 
 

Pénzügyek TERMÉSZETESEN - avagy pénzügyi ismeretek és környezetinevelés

A 2016. április 21 - én megrendezésre került PénzSztár konferencián a JAM is képviseltette magát, a téma pedig egyszerre volt hagyományörző és újszerű. Miképpen köthetjük össze a gyakorlati pénzügyi oktatást a környezeti neveléssel? Az ELENA - Szemtől szemben a természettel nemzetközi projekten belül egy innovatív megoldás került kidolgozásra, melyen keresztül a JAM és az iskolakertekért Alapítvány lehetőséget teremt arra, hogy az iskolakertet, mint diákvállalkozást működtessék a tanulók.

Így a diákok azon túl, hogy megtanulják miképpen lehet a természettel összhangban  gazdálkodni, fejleszthetik a vállalkozói kompetenciáikat és ismereteiket, hiszen egy valós vállalkozást indíthatnak el és működtethetnek a program ideje során. 

Erről az új irányvonalról beszélt a konferencián Kovács Ildikó a JAM munkatársa.

További információ: itt


Iskolakert program

Vállalkozói kompetenciák és fenntarthatóságra nevelés

 Az ELENA projekten belül egy innovatív megoldás került kidolgozásra, melyen keresztül lehetőséget teremtünk az iskoláknak arra, hogy az iskolakertet, mint vállalkozást működtessék így a tanulók nem csupán a termelés és kertészkedés alapjaival ismerkednek meg, hanem időközben megtapasztalhatják a vállalkozói létet is. A JAM és az Iskolakertekért Alapítvány együttműködésében a résztevőknek biztosítjuk az iskolakertek működtetéséhez szükséges szakmai ismereteket, módszereket, valamint képzés formájában felkészítjük a pedagógusokat, nevelőket a diákvállalkozások beindítására és mentorálására.

Miről is szól az Iskolakert program? Hogyan találkozhat ez a Diákvállalkozás programmal?


 Az Iskolakert program:

 Az iskolakert  a kertészet, élelemtermelés alapjainak elsajátítását szolgáló oktatási eszköz, a megfelelő mennyiségű és minőségű, egészséges élelmiszerhez való hozzáférésre, földművelésből való megélhetésre alakít ki az iskolásokban igényt, készségeket, képességeket. Nemcsak segít megismertetni a természetet, hanem felelős, gondozói magatartás kialakítását is szolgálja, mint a kreativitás fejlesztésének egyik eszköze, szimbolikusan is teremtett világ: ezért ahányféle közreműködőt, annyiféle iskolakertet is találhatunk.  Önmagán túlmutató, hogy az iskolások haszonnövényeket termesztenek: ezen ősi, alapvető emberi tevékenység beavat a világ rendjébe, tevékenykedtet, problémamegoldásra és munkára nevel, fejleszti az együttműködést, a közösséget. Az iskolakertben végzett széleskörű tevékenységek által, a feladatokon túl a kert mint élményt, kikapcsolódást, felfedezést, örömet nyújtó közeg is megjelenik. Napi tapasztalata a pedagógusoknak: segít a tanulásban.

A Diákvállalkozás program:

 A JAM diákvállalkozási program egy olyan hosszú távú, egész tanéven átívelő projekt, amelyben az általános - és középiskolás diákok megtapasztalják, hogyan kell működtetni egy vállalkozást. Valós környezetben megismerik az üzleti élet alapvető szabályait, a vezető pozíciók betöltésével járó felelősségeket, a pontos adminisztráció és a határidők betartásának fontosságát, a munkavállalók jogait, és kötelességeit. A program során a szervező, tervező, előadó, döntéshozó, információ - feldolgozó, elemző képességeik mellett szükségük lesz a kreativitásukra, kritikai gondolkodásukra, nyitottságukra is. A program különlegessége, hogy Magyarországon egyedülálló módon a diákok valós pénzforgalmat bonyolíthatnak, nyugtát állíthatnak ki termékeikről és szolgáltatásaikról.

Az Iskolakert, mint diákvállalkozás program

 Az iskolakertben megismerkedünk a körülöttünk lévő növényekkel, megtermelhetjük salátánkat, paradicsomunkat, pattogatni való kukoricánkat, fűszereinket, gyógynövényeinket, díszítésre szánt virágjainkat. Ezeket aztán elfogyaszthatjuk, száríthatjuk, feldolgozhatjuk. Szaporíthatjuk, csokorba rendezhetjük. Préselhetünk, alkothatunk kedvünk szerint. Termelő erőnk és alkotó fantáziánk mentén születhetnek azok a termékek,
amelyeket aztán értékesíthetünk, pénzre válthatunk. Így lesz teljes a kép: megtapasztaljuk kertünk és szükségleteink kapcsolatának teljes skáláját.

Eddig sok nehézséget okozott, megtalálni a módját az iskolakerti termékértékesítés hivatalos formájának. Az iskolakert, mint diákvállalkozás erre egy remek megoldást biztosít, egy olyan komplex oktatási programot kínál a pedagógusoknak, amelyben az iskolakert alapvető célkitűzésein túl az értékesítési oldal integrálásával a diákok vállalkozói kompetenciáit és gazdasági ismereteit is fejleszthetik.

Az iskolakert, mint diákvállalkozás program egyrészről támogatja a környezeti nevelést, az ökológiai szemlélet alakítását, az egészséges táplálkozás kiemelését, másrészről pedig megalapozza a vállalkozói attitűd kialakítását, a diákok önismeretének fejlesztését és önmaguk elhelyezését mikro - és makro környezetükben.


Sikeres működése olyan pedagógiai szemléletet és munkát feltételez, amelynek középpontjában a diákok teljes személyiségének fejlesztése áll, természetesnek tekinti, hogy a tanítás - tanulás folyamatának színtere nemcsak az iskola. A program partnerként tekint a diákokra.

A diákoknak általában a fogyasztó szerepének gyakorlására van módjuk, termékeket vásárolnak, szolgáltatásokat vesznek igénybe. A Diákvállalkozási program arra ad lehetőséget, hogy a dolgozó szerepét is kipróbálják a tanulók, ezzel megkezdik felkészülésüket a munkavállalói létre. A diákvállalkozásban dolgozó diákok valós körülmények között gyakorolják egy vállalkozás működtetését. Nekik kell meghozni az ezzel kapcsolatos döntéseket, és vállalni kell annak következményeit is. Amíg a siker alapjául szolgáló ötlettől eljutnak az értékesítésig a diákok, sokféle tevékenységet végeznek, ezek során felhasználják a különböző tantárgyak során, valamint egyéb forrásokból szerzett ismereteiket, tapasztalataikat; illetve  újabbakat szereznek, amelyek általában több tantárgyat érintenek. Ez a komplex feladat integráló szerepet tölt be a tantárgyak között. A siker feltétele a csoporton belüli együttműködés, amelyben az egyénnek fontos szerepe van.

Az iskolakert, mint diákvállalkozás olyan főbb gazdasági fogalmakkal dolgozik, amelyek a 6 - 14 évesek számára is egyaránt érthetőek. A diákok fokozatosan ismerkednek meg  az üzleti és gazdasági fogalmakkal, gyakorlati tudnivalókkal, amelyek mindig ráépülnek az előző években tanultakra, de önálló modulként is megállják a helyüket.

Amit kínálunk:

- szakértők által nyújtott segítség az iskolakert kialakításához, működtetéséhez

- módszertani ötletek, műhelyfoglalkozások, jó gyakorlatok megosztása

- tagság az iskolakertek és diákvállalkozók hálózatában

- ingyenes akkreditált tanárképzés a diákvállalkozások megvalósításához

- szakmai segítség a vállalkozások működtetéséhez

- diákvállalkozások vásárán részvételi lehetőség

- szakmai és módszertani anyagok

 

 Amit kérünk:

- programfelelős pedagógus a jelentkező intézményben

- szakmai felkészítő programokon részvétel

- kapcsolattartás és kommunikáció a program koordinátoraival

- diákvállalkozók támogatása, mentorálása

 

A programban együttműködő partnerek:

Iskolakertekért Alapítvány

Junior Achievement Magyarország 
Oktatási, 
Vállalkozásszervezési Alapítvány

Levelezési cím: 1172 Budapest, Petri u. 2.

Cím: 6724 Szeged, Eszperantó utca 5.
Web: www.iskolakertekert.hu Web: www.ejam.hu
E-mail: info@iskolakertekert.hu E-mail: junior@ejam.hu

Kapcsolattartó személyek:

Mátyás Izolda, Pauliczky Nóra

Kapcsolattartó személy:

Szilágyi Orsolya

 

PDF letöltése: itt

 


ELENA - szemtől szemben a természettel

Élő állatok az oktatásban nemzetközi tréning októberben, Németországban

A Junior Achievement Magyarország, a Bajor Természetvédelmi és Tájgazdálkodási Akadémia (ANL) és partnerei egy képzési programot szeretnének a figyelmébe ajánlani

Face to Face to Nature - living animals in education / Szemtől szemben a természettel - élő állatok az oktatásban - angol nyelvű/

• Ha szeretne olyan módszereket megosztani és elsajátítani, amelyek arra ösztönzik a diákokat, hogy többet tanuljanak és tegyenek a természetért

• Ha szeretné megtudni, hogyan lehet összekötni a vállalkozói kompetencia fejlesztést a fenntarthatósági neveléssel

• Ha szeretné a diákjai tudását, felelős gondolkodását, kíváncsiságát reflektív gondolkodását, nyitottságát és rendszergondolkodását

• Ha szeretné élvezni az óráit a diákokkal

jelentkezzen és nyújtsa be pályázatát támogatás elnyerésére az Erasmus+ hazai irodájában 2016. február 2. határidővel.

A képzés célja, hogy a résztvevők megismerkedjenek az
élményalapú tanulás előnyeivel, az élő állatok oktatásba való integrálásának lehetőségeivel valamint  elsajátítsák azokat a módszereket, eszközöket, amelyeket használva az élő állatok segítik a diákok fejlődését , érzelmi kötődését a természethez. Ez a fajta érzelmi kapocs további ismeretszerzésre sarkallja a diákokat és hatására kialakulhat bennük a felelős gondolkodás a természetet illetően. Minden kidolgozott oktatási modult számos feladat, játék kísér melyeken keresztül a diákoknak lehetősége lesz felismerni az összefüggést az állatok, a természet és az életvitelünk között.

A résztvevők megoszthatják tapasztalataikat és további partneri kapcsolatokat építhetnek

További részletekről itt olvashat: itt

illetve elérhető az alábbi linken: Schooleducationgateway

A Face to Face to Nature képzés egyúttal az ELENA Experiential Learning and Education for Nature Awareness, Comenius projekt zárórendezvénye is. A német, magyar, román és grúz partnerek közösen dolgoztak azért, hogy az élő állatok oktatásba való integrálásával segítsék a diákok környezetért érzett felelősségének és tudatos környezethasználatának kialakítását.

További információ a projektről:
www.elena-project.eu.

Képzés helyszíne: Laufen/Salzach, Németország

Időpont: 2016. október 6-9. 

Kérjük ossza  meg ezt az információt olyan kollégákkal, szakemberekkel , akiket érdekelhet a részvétel.

Szeretettel várjuk októberben, Laufenben.

Üdvözlettel,

Ildikó Kovács

kovacs.ildiko@ejam.hu

Junior Achievement Hungary

ELENA Találkozó Szegeden

Hol tart most a projekt? Hány diáknak volt lehetősége állatasszisztált foglalkozásokban való részvételre? Milyen állatokkal ismerkedhettek meg „személyesen” is a tanulók a projekt 4 országában? Melyek a legnépszerűbb állatok? Valamint nem utolsósorban hogyan tovább? Röviden így lehetne összefoglalni a november 6-8. között megvalósult ELENA partner találkozónak főbb kérdéseit.

Az időközi értékelés nem csupán az eddig elért eredmények összegzésére és megbeszélésére volt kiváló alkalom, hanem lehetőséget adott
arra is, hogy a partnerek megbeszéljék, hogy az eddig kidolgozott ELENA feladatokat milyen módon lehetne még tovább fejleszteni.

Vendégül láthattuk Bakai Edit tanárnőt a Jerney János Általános Iskolából, aki prezentációja során megosztotta velünk pozitív tapasztalatait az ELENA feladatokkal kapcsolatban, kivételes eredmény, hogy az idei Állatok Világnapja alakalmából az egész alsó tagozatot bevonták az ELEN feladatokba.

Újabb hír a projekt kapcsán, hogy a német Gaiagames is együttműködik a projektben méghozzá az újonnan kifejlesztett, izgalmas ECOGON társasjátékkal. A játék lényege, hogy szórakoztató módon ismertesse meg a játékosokkal az ökoszisztémák felépítését, azokon belül az élőlények szerepét valamint az emberek által előidézett események hatását erre az érzékeny rendszerre. A játékról további információ olvasható az eredeti honlapon : https://ecogon.wordpress.com/

Giliszta, hangya és kutya a szegedi általános iskolákban

Megindult az állatasszisztlt oktatás megvalósítása a szegedi általános iskolákban

JAM Nyári Tábor - Szilágyi Orsolya

A Junior Achievement Magyarország minden évben megrendezni, nyári táborát 6-14 éves diákok részére. A tábor során 3 élőlényhez kapcsolódó modult dolgoztunk fel: földigiliszta, hangya és a kutya. Az első foglalkozást a gilisztákkal kezdtük: a megfigyelés után, farmot építettünk nekik, majd interaktív játékok során próbáltuk megfejteni, kik és mik is valójában ezek a csúszó-mászó lények. A második napon a hangyákat vettük górcső alá, ahol szintén megfigyeléseket végeztünk a szorgos élőlényeken. Utolsó foglalkozáson az Aura Alapítvány munkatársai tartottak nekünk egy érdekes, interaktív előadást, ahol a kutya kommunikációját, testbeszédét beszéltük meg és természetesen szó esett a felelős kutyatartásról is. 

Bonifert Domonkos Általános Iskola - Szatmáriné Maróti Edit

Legutóbb Szatmáriné Maróti Edit szegedi tanárnő hatodikos tanulóinak volt lehetősége arra, hogy a hangyákkal kapcsolatos interaktív osztálytermi foglalkozást követően, terepen is megfigyelhessék eme aprócska élőlények mindennapjait. Egy kitűnő nap rengeteg új tapasztalattal.

Jerney János Általános Iskola - Havai Zoltán

Szintén a hangyás tanóra mellett döntött Havai Zoltán pedagógus. A diákok nagyon élvezték a különleges napot, hiszen nem minden nap van arra idő és lehetőség, hogy közelről is tanulmányozzuk, megfigyeljük ezeket az apró állatokat.


Jerney János Általános Iskola - Bakai Edit

Bakai Edit tanárnő az utolsó iskolai hetekben találtak alkalmat arra, hogy óráikat még színesebbé, még izgalmasabbá tegyék a diákjaik számára az állatasszisztált oktatás jegyében. Választásuk a kutya-farkas modulra esett, így a diákoknak lehetőségük volt a Vadasparkba ellátogatni, ahol közelről is megfigyelhették a farkasokat, azok tulajdonságait és viselkedését. A diákok nagyon élvezték a Vadasparki látogatást, hiszen a farkasokon kívül sok más állattal találkozhattak. A foglalkozás azonban még nem ért itt véget, hiszen másnap egy külsős tréner segítségével kutyaterápiás foglalkozáson vehettek részt, ahol többek között megismerhették a kutyák kommunikációját, testbeszédét és annak jelentését.

"Külső „hívatlan” vendég, néző is akadt /szülő gyermekével/, aki a végén odajött, gratulált, és nagyon helyeselte, hogy az iskola ilyen ismereteket is át ad a tanulóinak. A gyerekek nagyon élvezték és egyre tudatosabbak a kutyával való kommunikációban"


Bonifert Domonkos Általános Iskola - Varga Orsolya

Varga Orsolya tanárnő egyike a magyar ELENA tanári csapatnak, már kipróbálta a földigiliszta feladatokat osztályában. A gyerekek legyőzve kezdet idegenkedésüket nagyon örültek, hogy ilyen különleges vendégeket fogadhattak az osztályteremben és mindjárt sokkal élvezetesebb volt a tanulás.

"Ez nem olyan terápia, amit betegeknél vagy időseknél alkalmaznak, itt csupán kapcsolatteremtésről van szó az állattal, illetve arról, hogy az esetleges félelmet vagy undort csökkentsük velük szemben" - árulta el Varga Orsolya.

Az Elena projekt jóvoltából egyre több iskolában lesz népszerű az állatasszisztált oktatás. A rendhagyó órára a Délmagyar is felfigyelt, a megjelent cikk elolvasható: itt

Élő állatok az oktatásban 

Manapság egyre többször hallható a panasz, hogy a gyerekeket nem lehet leválasztani a TV, számítógép vagy éppen az okos telefonok képernyőjéről, ám figyeljük meg mi történik, ha egy zárt térbe beviszünk egy élő állatot? Bizonyosak lehetünk benne, hogy hirtelen mindenki oda fog figyelni és érdeklődve fogja figyelemmel kísérni, hogy mit csinál az adott állat a közös térbe érkezve.

Itt van tehát egy tökéletes „eszköz” arra, hogy bevonjuk a fiatalokat a tanulásba és felkeltsük az érdeklődésüket a természetismeret és biológia témája iránt, ám felmerül a kérdés, hogy miképpen lenne ajánlatos ezt megvalósítani. Erre a kérdésre kereste a választ a nemzetközi ELENA projekt, melynek keretén belül négy ország (Magyarország, Németország, Románia és Grúzia) partnerei a sikeresen bevált német „Tiere Live” modell alapján dolgoztak ki egy közös tananyagot a pedagógusok és diákjaik számára.

A Junior Achievement Magyarország május 7-8-9-én rendezte meg a Szegedi Vadasparkban a hazai pedagógus tréninget, melynek során a jelentkező tanárok megismerkedhettek a projekttel, a tananyaggal és a gyakorlati feladatokkal. Ők lesznek az elsők, akik kipróbálhatják a feladatokat az országunkban. A magyar modulok a farkasra, a kutyákra, a földigilisztákra és a hangyákra fókuszáltak így tökéletes helyszínként szolgálta a Vadaspark, ahol Juhász - Gőz Szilvia segített közelebbről megismerkedni  a szegedi farkasokkal.

A sűrű és változatos programok során kirándulást tehettek a résztvevők Ásotthalomra Dr. Gallé László vezetésével, majd az Interaktív Természetismereti Tudástárba, ahol Dr. Ilosvay György tartott tárlatvezetést. Ezt követően az AURA Segítő Kutya Alapítvány munkatársai Köböl Erika és Berta - Nagy Julianna mutatták be kutyáik Alba és Kópé segítségével, hogy miképpen egészíthető ki a tantermi oktatás terápiás kutyák közreműködésével végül pedig egy nagyon hasznos fejezethez érkeztek el, melynek középpontjában a kutyák viselkedése és annak helyes értelmezése állt. Mindannyian hallhatunk kutyák okozta balesetekről így nagyon nagy segítség a mai gyerekek számára, ha az utcán közlekedve felismerik az adott kutya hangulatát, magatartását és annak jeleit így elkerülve az esetleges sérüléseket.

ELENA ezennel elindult hazai útjára, melynek hosszú távú célja, hogy segítse az élő állatok bevonását a tantermi oktatásba így biztosítva a gyerekek és az állatok közötti érzelmi kötődést és élményszerű tanulást.

 

1. nap

Téma: A farkasok

Érintett témakörök és feladatok:

- Elena projekt bemutatása

- Középpontban a farkas - bevezető a Farkas modulhoz

- Ott a farkas! - interaktív előadás a szegedi Vadasparkban

- Farkasos szrepjáték, interaktív feladatok

Segítő szakember: Juhász Gőz Szilvia

 

 

2. nap

Téma: A hangya

Érintett témakörök és feladatok:

- Bevezető a hangyás modulhoz

- Hangyák megfigyelése - kirándulás Ásotthalmon

- Hangyás játék

- Tudás Kapu - interaktív előadás a szegedi JGYPK-n       

Szakmai segítők: Dr. Gallé László, Dr. Ilosvay György     

 

 

3.nap

Téma: A giliszta

Érintett témakörök és feladatok:

- Középpontban a giliszta - modul bevezetése

- Megfigyelések és gilisztafarm építése

- Komposztálás, újrahasznosítás

- Kutya asszisztált foglalkozás

Segítő szakemberek: Köböl Erika és Berta - Nagy Julianna   

 

 

Köszönjük a szakmai segítők és a pedagógusok munkáját!


XIII.Természetvédelmi szeminárium

2015. 03. 25. Túrkeve

Az ELENA – szemtől szemben a természettel projekt is bemutatásra került a Túrkevén megrendezett XIII. Természetvédelmi Szemináriumon. A Nimfea Természetvédelmi Egyesület által szervezett találkozó a hazai LIFE Nature projektek és fajmegőrzési tervek gyakorlati tapasztalatainak és eredményeinek megosztására adott lehetőséget. Az ELENA üde színfolt volt a palettán, mint oktatási projekt, főképpen a farkashoz kapcsolódó oktatási anyag kapcsán.

Azt már a természetvédelemben dolgozó szakemberek is felismerték, hogy a sikeres projektekhez elengedhetetlen a megfelelő kommunikáció és szemléletformálás főképp, ha olyan állatok hazai megjelenéséről van szó, mint a farkasok. Örömmel fogadták a hírt, hogy már hazánkban is vannak olyan kezdeményezések, melyek segítségével már a gyerekek közelebb kerülhetnek az állatokhoz, saját tapasztalatokat, benyomásokat gyűjthetnek, ami később hatással lesz a természethez és a benne élő élőlényekhez fűződő viszonyukon.

A projektet Kovács Ildikó a projekt hazai koordinátor szervezetének ( a Junior Achievement Magyarország Alapítvány) munkatársa mutatta be az érdeklődő szakemberek részére.  

 

Publikációk:

Elena projekt a Zsiráf magazinban!

Zsiráf magazin cikk

 

A projekt leírása:

Az ELENA projektben német, magyar, román és grúz partnerek dolgoznak közösen azért, hogy az élő állatok oktatásba való integrálásával segítsék  a diákok környezetért érzett felelősségének és tudatos környezethasználatának kialakítását.

A hároméves program koordinátora a Bajor Természetvédelmi és Tájgazdálkodási Akadémia (ANL), partnere a magyarországi megvalósításban a Junior Achievement Magyarország Alapítvány.

Munkánk alapja a Németországban már nagy sikerrel alkalmazott „Tiere Live" modell, melyben az állatokkal való közvetlen kapcsolatok, élmények (szaknyelven szólva az állat - asszisztált oktatás) révén kialakuló érzelmi kötődés alapozza meg a diákok biológiai tudását és nyitja meg az utat a minket körülvevő természet tisztelete iránt. Így válik a biodiverzitás elvont tankönyvi fogalomból valóságban megélt tapasztalattá, és megőrzésének szükségessége valós igénnyé.

A nemzetközi projekt célja a formális és informális oktatásban összegyűjtött német tapasztalatok átadása a projektben résztvevő országok számára, a Tiere Live modell adaptálása a hazai igényekhez, körülményekhez.

• a nemzeti környezeti nevelés és tanárképzés helyzetének feltérképezése

• állat asszisztált oktatás népszerűsítése

• tananyag kidolgozása, Magyarországon három fejezet: kutya/farkas, földigiliszta és hangya

• állatok élőhelyének, életmódjának, ökoszisztémában betöltött szerepének megismerése

• a mindennapi életben, a tanulás és a munka során is haszonnal alkalmazható kompetenciák fejlesztését segítse, mint például a vállalkozási ismeretek, az együttműködés, a kreativitás, vagy a kritikai gondolkodás

• rendszergondolkodás fejlesztése, hiszen az alkalmazott módszerek segítenek megérteni az ökológiai problémák mélyen gyökerező okait és rendszerszintű megoldási lehetőségeit, megtalálni az ember felelős helyét a bioszférában ezáltal elősegítve az átalakulást egy fenntarthatóbb világ felé

• 3 napos tanárképzés során 15 tanár képzése

• tananyag iskolai alkalmazása

Bővebb felvilágosítást kaphat a projekt honlapján www.elena-project.eu illetve a projekt koordinátorától Kovács Ildikótól a Junior Achievement Magyarország Alapítványnál, az alábbi elérhetőségeken:

Kovács Ildikó

E-mail:kovacs.ildiko@ejam.hu

Tel.: +36/70-272-2312